Fontos felhívás a járvánnyal kapcsolatban állattartóknak!

2020. március |  Elsőként a Noé Állatotthon Alapítvány publikált pár nagyon fontos tanácsot a járvány idejére a hazai állattartóknak. Nagyon sok szervezet átvette, de mi is leírjuk, hogy minél több emberhez eljusson. FELHÍVÁS! – felkészülés a coronavírus (COVID-19) járványra! A corona vírussal (COVID-19) kapcsolatban özönlenek hozzánk a kérdések, hogy létezik-e olyan vészterv, segítő terv, mely […]

Hogy megkönnyítse Lady örökbefogadását, füleket horgolt a menhely munkatársa

2020. január |  A Dane County Humane Society menhelyének munkatársai nagyon aggódtak amiatt, hogy senki nem fogja majd örökbe fogadni Ladyt (teljes nevén Lady in a Fur Coat), ugyanis miután decemberben bekerült hozzájuk, egy súlyos fertőzés miatt el kellett távolítani mindkét fülét, vagyis annak külső részét. Az állatvédő szervezet egyik munkatársa, Ash Collins úgy döntött, hogy megpróbál horgolni […]

Egy könyvesbolt, ahol cicákat is örökbe lehet fogadni

2020. február |  Különleges árukapcsolással állt elő egy kanadai könyvesbolt. A kedvesen berendezett helyen, a rengeteg olvasnivaló között cicák is várják az odalátogatókat. Szívesen bújnak az olvasni vágyók közé, és sokan gazdára is találnak így. Az Otis & Clementine’s Books and Coffee egy macskákat segítő szervezettel szövetkezett, hogy így mindannyian jól járjanak. Van, aki könyvekért […]

Íme néhány könnyen tartható növény, melyek nem veszélyesek a házi kedvencekre

Rövid úton elhaláloznak a szobanövényeid? Vagy attól tartasz, hogy a macskáid fognak elhalálozni miattuk? Mutatunk hat növényfajt, amely mindenki részére a túlélés zálogát hordozza. Vannak szobanövények, amelyek ugyan kétségkívül dekoratívak, de komoly veszélyt jelentenek a háziállataidra, ha ugyanis megrágcsálják őket, akár halálos kimenetelű mérgezést is kaphatnak. A Lifehacker ezért is szedett össze néhány olyan növényfajt, amelyek biztonságosak […]

Tíz hiba, amit a macskatulajdonosok többsége rendszeresen elkövet

Még a legtapasztaltabb macskatulajdonosok is követhetnek el olyan hibákat, melyekről nem is tudnak. Amellett, hogy a cicagazdik kénytelenek elviselni a macskák egészségügyi okokból fontos kellemetlen tulajdonságait (harapás, rágás), számos olyan dolog létezik, amire rendkívül oda kell figyelni egy macska gondozása esetén. 1. Kasztrálás és ivartalanítás mellőzése Ezek az eljárások legtöbb esetben pozitív hatással van a […]

Így segíthetsz a kóbor cicáknak télen, ha nincs lehetőséged befogadni őket

Sokan azt hiszik, hogy az utcán élő cicák hozzá vannak szokva a zord körülményekhez, nekik meg se kottyan egy fagyos éjszaka, ez azonban nem így van! Elsődlegesen biztonságra vágynak, ezért van az, hogy a környéken bóklászó macskák olykor barátságosan az ember nyomába szegődnek, hiszen melegségre és szeretetre vágynak. Építs menedékhelyet! Hiába van hatalmas bundájuk, otthon […]

Csak egy régi létra és kész a kényelmes, puha fekhely

Ezt a macskamászókát akár otthon is könnyen elkészítheted. A cicák imádják magaslatról figyelni a világot, legyen az a szekrény, a könyvespolc vagy a tévé teteje. Innen belátják az egész birodalmukat, ezért érdemes olyan trónt adni alájuk, ami csak az övék. Egy használt létrából akár saját kezűleg is elkészítheted a kedvencednek. Az eredmény rusztikus, egészen egyedi, […]

Új cica érkezik a régi mellé, hogyan szoktassam őket össze?

A lényeg a fokozatosságon alapul. Ne akarjunk mindent egyszerre, inkább szép sorjában szoktassuk kedvencünket az új környezethez és a többi állathoz. Lakáshoz vagy új helyhez szoktatás Mivel új helyre került a kis kedvenc ezért az első lépés az új környezethez szoktatás. Legjobb módszer, ha a hazaérkezése előtt elkülönítesz egy szobát, ahová tenni szeretnéd. Ez legyen az […]