Ezért jó a macska a háznál

Nem véletlen, hogy a cicákat már az ókorban is hatalmas figyelem övezte. Imádnivaló társak, akik képesek puszta jelenlétükkel otthonná varázsolni lakásodat, ráadásul az egészségedre is jó hatással vannak. Könnyedén beilleszkednek a család életébe, önzetlenül képesek szeretni, és még a rágcsálóktól is megvédenek.

A macskatartás pozitív hatásai

Dr. Kulja András orvosként és gazdiként is számos előnyös élettani hatását ismeri a macskatartásnak: „A személyiségünk mindenképpen pozitív irányba fog fejlődni, ha egy másik élőlényről gondoskodunk, de nemcsak ezzel hálálják meg kedvenceink a szeretetet. Az állatokat legtöbbször azért használják terápiák során, mert a közelségük nyugtatóan hat ránk, a stressz csökkentésével pedig a szív-és érrendszeri betegségek, valamint az agyvérzés kockázata is kisebb lesz.”

És valóban, egy 10 éves utókövetéses tanulmány szerint egy macska gazdijának 30%-al kisebb az esélye, hogy szívrohamot kapjon, mint azoknak, akiknek nincs macskája. Ebben nemcsak a stressz csökkentésének, hanem a hangulati élet javításának is szerepe van, hiszen a macskák (a többi házi kedvencnél hatékonyabban) védenek a depresszió kialakulása ellen. „A macskákra akkor is nagy szerep hárul, amikor valaki közeli hozzátartozót veszít el, hiszen ilyenkor gyakran jelenik meg az üresség, haszontalanság érzése. Az, hogy van kiről gondoskodnunk, és van, aki továbbra is viszonozza a szeretetünket, megvéd attól, hogy depresszióba essünk. Ez nemcsak gyász idején, hanem olyan esetekben is nagyon hasznos, amikor valakinek a párkapcsolata ér véget, esetleg régóta egyedül él” – foglalja össze az orvos.

A lelki segítségen túl, egy speciális esetben, fizikálisan is hasznunkra válhatnak a macskák: alacsony frekvenciája miatt a macskák dorombolása bizonyítottan segít hozzá a gyorsabb regenerálódáshoz csonttörések után.

Egy macska a háznál jó hatással lehet az emberi kapcsolatainkra is. A floridai Petsies játékgyár ezer fő megkérdezésével végzett felmérést, amely során állatokkal fotózott emberek képét mutatták meg az alanyoknak. Az eredményből az derült ki, hogy a macskával fotózott férfiakat 3,4%-kal vonzóbbnak, 4,8%-kal szexibbnek és 9%-kal megbízhatóbbnak ítélték a nők, mint a macska nélkülieket.

// forrás: blikk

Post Author:

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..