Gólyával osztoznak Betti macskái a far-háton

Egy balástyai asszony macskái mellé egy fehér gólya is odacsapódik mindennap, amikor eteti kedvenceit. A védett madárról a nő azt feltételezte, hogy sérült. Végül kiderült, semmi baja, így vélhetően gond nélkül átvészeli ezt a pár hónapot.

Karácsony előtt vettük észre, hogy ez a gó­lya itt ragadt, azt hittem, hogy megsérült” – mesélte Németh Attiláné Betti a Délmagyarország című napilapnak.

Bár repked, de csak rövid távokat. Úgy tippeltem, sérült a szárnya, rendszeresen emelgeti is az egyiket. Hamar felfedezte, hogy a macskáimat mindennap etetem, és azóta nem is nagyon megy el innen. Tisztes távolságból figyeli, hogy mikor érkezem, és ahogy kiteszem az eleséget, és egy kicsit távolabb megyek, csatlakozik a cicákhoz. Most már neki is hordom az ételt naponta háromszor, csirkefar-hátat és macskaeledelt.

Betti gondosan feldarabolja a csirkét, hogy ne legyenek benne éles csontok, de igazából nem akarta odaszoktatni a gólyát, tudván, nagy felelősség elkezdeni etetni egy madarat, hiszen az „rááll” a biztos élelemforrásra. A Kiskunsági Nemzeti Park munkatársai kimentek a helyszínre, és megállapították: a gólya tud repülni, és jó kondícióban is van, így nincs miért befogni. Azt kérték Bettitől, hogy etesse zárt helyen a macskákat, és akkor a madár majd odébbáll. Mert a gólyák ugyan ilyen esetben sem hagynak fel a vadászattal, az biztos, hogy a táplálékszerzésben a könnyebb utat választják. Amennyiben beáll a nagyon kemény tél, és a madár legyengül, beviszik a Szegedi Vadasparkba.

// forrás: bors, delmagyar

Post Author: cicanyadmin

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .