Kokainnal teli zacskóval tért haza szokásos éjszakai körútjáról egy angliai macska

2018. szeptember |

Volt benne egy kevéske heroin is.

Valószínűleg semmi újat nem mondunk azzal, hogy a macskák odáig vannak a különböző zörgő, csörgő tárgyakért. Egy-egy szakadt újságpapírral órákon keresztül képesek elszórakoztatni magukat, míg az újonnan vásárolt játékpálca magára hagyatottan hever a lakás valamely’ félreeső sarkában, mert a család négylábú kedvence rá sem hederít. A cicák másik nagy szenvedélye a csavargással egybekötött vadászat. Ilyenkor gyakorta előfordul, hogy az éjszaka közepén büszkén tálalja fel az általa elejtett egereket, vagy madarakat a gazdinak.

Egy Bristolban élő macska néhány nappal ezelőtt összekötötte a kellemetlent a hasznossal, és legutóbbi felfedező útjáról kisállat tetemek helyett egy összegyűrt szatyorral tért haza. Nagy becsben tartotta frissen szerzett zsákmányát, még az ágyába is becipelte, ahol szorosan összebújva aludt el vele. Reggel azonban könnyes búcsút kellett venniük egymástól, mert a gazdája kis adagokra porciózott kábítószerre bukkant a féltve őrzött reklámtáskában.

Rögtön tárcsázta a helyi rendőröket, akik összesen 30 pakk kokaint, illetve heroint foglaltak le több száz font értékben. A fogásról aztán egy jópofa Twitter posztban számoltak be. Poénosan megjegyezték, innentől kezdve drogkereső kutyák helyett, macskákat fognak alkalmazni.

Persze arra senki sem gondolt, hogy mi van, ha a macska magának vette a cuccot.

// forrás: off, skynews

Post Author: cicanyadmin

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .