Milliókat örökölhet Lagerfeld macskája

2019. február 20 |

A kedden elhunyt Karl Lagerfeld kedvence, Choupette lehet a világ leggazdagabb macskája – írja az AFP-re hivatkozva az MTI. A divattervező korábban azt mondta, gondoskodott arról, hogy macskája folytathassa azt a fényűző életmódot, amelyhez hozzászokott, és annak az embernek sem kell majd nyomorognia, aki a cicára vigyáz.

CHOUPETTE-NEK – AKI MELLESLEG KÉT REKLÁMBÓL 3 MILLIÓ EURÓ KERESETT – EGY TESTŐRE ÉS KÉT KOMORNÁJA VAN. RÁADÁSUL A LEGJOBB PÁRIZSI ÉTTERMEK RECEPTJEIBŐL KÉSZÜLT FOGÁSOKAT KAP ENNI, AMIT EGY ASZTALNÁL FOGYASZTHAT EL.

Choupette 2011-ben került Lagerfeldhez, amikor egy fiatal barátja, Baptiste Giabiconi férfimodell két hétre rábízta az állatot a divattervező egyik alkalmazottjára, a nyaralásból visszatérve azonban nem ment érte.

Olyan ő, mint egy emberi lény, csak egy extra tulajdonsággal, ami a hallgatás. Ő az én világom középpontja

– mondta róla egyszer Lagerfeld, aki azt is hozzátette, hogy ha a törvény engedné, elvenné a macskát feleségül.

Choupette Instagram oldalának eddig 180 ezer követője volt, de a divat nagymesterének halála után ez feltehetően gyarapodni fog.

// forrás: index

Post Author: cicanyadmin

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .