Új cica összeszoktatása másik macskával

Ha több cica is van, akkor is mindenképpen egyenként, úgy, hogy az új macskához (tehát arra a területre, ahol már biztonságban érzi magát) kiengedek egy cicát. Én mindig azzal a macskával kezdem, akiről tudom, hogy mindenkit tárt karokkal fogad. Ha neked nem ilyen a cicád, vagy nem tudod, hogy fog viselkedni, akkor figyelj, és az első negatív dologra reagálj, és küldd/vidd vissza a helyére a másik macskát. Aztán majd a következő nap megpróbálhatod újra. Én mindig etetés előtt szoktam csinálni, mert akkor a legkíváncsibbak, és ha jól sült el a dolog, akkor a kaja egyfajta jutalomként is felfogható, összekapcsolja egy idő után az új jövevényt egy jó dologgal, a kajával. A kaja később is fontos lesz majd.

Jó jelek két idegen macska találkozásakor

Miből fogod tudni, hogy két macska az első találkozáskor kedvesen fogadta egymást? A testbeszédükből és a viselkedésükből. Figyelj tehát rájuk. A jó jelek:

  • érdeklődve közelítenek egymáshoz, szimatolnak
  • a farok nincs a földön és nem is lengeti hevesen
  • bújnak egymáshoz
  • megszagolják egymás fenekét – itt már jóban vannak, befejtettnek tekintheted az ismerkedést

Ezen a két képen egy sikeres találkozó fázisait követhetiek nyomon, főszerepben Szofival (a szürke cica, ő a régi lakó) és Lutrival (a fekete foltos cica, ő az új jövevény).

 

Ilyenkor dicsérd meg mindkettőt, de még vidd vissza a régi cicádat. Ha van még másik cica, akkor legközelebb (ne rögtön!), azt engedd ki, és csináljátok meg ugyanezt. Addig kell ezt gyakorolni, ameddig nem érsz el a popsiszaglászáshoz. Hogy ez meddig tart? Ez a két macskától függ, nekem volt már olyan, hogy 1-2 alkalom után megtörtént a haverkodás, de volt olyan cica, akit 2 hónapig (!) szoktattam össze a többivel. Ezt majd látni fogod, figyelj oda. De ne sietess semmit, inkább várj pár napot, minthogy utána egymás gyűlölő macskákkal élj együtt.

Rossz jelek két idegen macska találkozásakor

Vannak csak figyelmeztető jelek, amikre kapd fel a fejed. Ezekkel még csak kommunikálnak egymással, pl. az egyik azt mondja, hogy te nem vagy szimpi nekem. Ilyenkor a végkifejlet függ a másik cica reakciójától is, ezért ezt mindenképp érdemes kivárni. Ne akarj rögtön beavatkozni, mert lehetsz ott mindig. De ne is engedd, hogy rossz élmény maradjon bármelyik macskában, mert az hosszú ideig kihathat rá. Tehát a figyelmeztető jelek:

  • felborzolja a szőrét és kihúzza magát (nagyobbnak akar látszani)
  • a farka merev és felfelé áll vagy
  • a farka maga alá van húzva
  • keresztbe áll a másik előtt, és felborzolja a szőrét (nagyobbnak akar látszani)
  • a füleit hátrahúzza (védekezésként, a támadás jele lehet)
  • felhúzza az ínyét, kivillannak a fogak

Ha pedig ilyeneket látsz, rögtön válaszd őket szét:

  • ráfúj a másikra
  • a másik felé lendíti az egyik mellső lábát („Mindjárt kapsz egy pofont!”)
  • felpúpozza a fenekét, a mellső lábait kinyújtja („Mindjárt rád ugrom!”)
  • vinnyogó, fenyegető hangot ad
  • egymásnak estek (ide inkább ne jussanak el)

Trükkök a sikeres összeszoktatáshoz

Ha ezek után sem megy a cicák összeszoktatása (vagy biztosra akarsz menni), az alábbi módszereket alkalmazhatod.

Szagminta

Fogj 1-1 kisméretű törölközőt, és töröld meg vele az egyik cica pofáját, majd ezt a törölközőt tedd etetés előtt a másik cica tálja alá. A cicák pofáján sok szagmirigy található, és ha a másik macska illatát érzi evés közben, akkor a jó dolgot (kaja) összekapcsolja vele.

Etesd őket egymáshoz közel

Persze amennyire lehet. Az a jó távolság, ahol már mindkét cica elkezd enni. Idővel ezt a távolságot kezd el szép lassan csökkenteni, hogy teljesen egymás mellett egyenek a cicák. Ha nagyon nem jönnek ki egymással, akkor meg lehet próbálni ajtó vagy válaszfal mellett etetni őket, ahol nem érik el egymást. Majd kinyitni az ajtót, vagy kihúzni a tálakat a fal után.

Hiszem, hogy minden cicát össze lehet szoktatni másik macskával, az már persze rajtuk is múlik, hogy milyen mértékben. De a „békés egymás mellett élést” minden esetben el lehet érni, és erre kell törekednünk nekünk is.

Ez pedig egy angol nyelvű videó a témában:

// forrás: szeretemacicamat

Post Author: cicanyadmin

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .