21 kép cicákról, akik véletlenül macskamentát találtak és megállt a működésük

Előre bocsátjuk, hogy alapvetően nem szeretjük a macskamentát, mert szerintünk nem, nem, a cicáknak sem menő drogot adni.

Szóval igen, néhány macskatartónál van otthon macskamenta. A gazdik a macskamentát elzárva tartják a cicájuktól, de néha megtalálják, és egy kis szippantás után az addig kezesbárány házi kedvenc igazi vadmacskává változik, vagy épp ellenkezőleg, lefolyik még a fotelről is.

Az angolul “catnip“-nek hívott macskamenta neve a nepeta cataria kifejezésből származik, és a menta nagyon közeli rokona. A frissen szedett vagy a kereskedelmi forgalomban kapható szárított növény egyik fő hatóanyaga a nepetalakton nevű kémiai vegyület, amely a szaglószervrendszeren keresztül kiváltja a cicák reakcióját – más szóval: elbódulnak – a növény elfogyasztása nyugtatólag hat a cicákra.

Ez a viselkedés azonban csupán a macskák hetven százalékára jellemző, a többi teljesen figyelmen kívül hagyja a növényt.

Íme néhány kép, ahol a cicák épp utaznak.

1. Kitteh első élménye

 

2. Nézd csak, ki találta meg a macskamentát, amíg távol voltak a gazdik

 

3. A cicánk órák óta így nézi a Family Guy-t

 

4. Macskamenta – soha többet

 

5. Macskamenta – ájulásig

 

6. Az anya cica figyeli a fiát, aki nekiállt rúdtáncolni – fura családi jelenet

 

7. Amikor beüt a cucc

 

8. A húgom úgy döntött, hogy ad egy kis macskamentát a cicájának

 

9. Ő Bynx: függő

 

10. Chewy megtalálta a macskamentát a teraszon

 

11. A cica megtalálta a macskamentás fiókot és rögtön egzisztencialista világfájdalom lett rajta úrrá

 

12. Elfelejtettem, hogy nő kis egy macskamenta az egyik ládában

 

13. Spaghetti első élménye

 

14. Nagyon fura arcokat vág a cicám besomva

 

15. Vagy nagyon boldog, vagy nagyon be van nyomva

 

16. Genovese és az ő friss, tavaszi macskamentája

 

17. Az első élmény

 

18. Macskamenta – a kemény drog

 

19. Miután Gas elfogyasztott egy halom macskamentát, így nézi a semmit már 20 perce

 

20. Igen, ő épp repül

 

21. Dzsankik

// forrás: boredpanda

Post Author: cicanyadmin

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .