“A jó plakát nem mindenkinek tetszik, de mindenkinek feltűnik.” Ez az 1910-ben elhangzott mondat ma is a plakáttervezők egyik legfontosabb alapelve.
Magyarországon ennek egyik jeles művelője, a magyarországi plakáttörténelem meghatározó alakja volt Faragó Géza.
Faragó Géza nem mástól, mint a szecessziós grafika mesterétől, a cseh származású Alfons Muchatól leste el a mesterség alapjait, de sikeresen találta meg saját stílusát. Muchatól eltérően az ő képein nem egy idealizált nő állt a középpontban, hanem egy szatirikus pillanat. Gyakran egy képbe akár egy egész anekdotát sűrít bele, csupán képi eszközöket használva. Nem véletlen, hogy nevéhez kapcsolják a “blikkfang” megjelenését a magyar reklámgrafikában. Egyik legismertebb képe az alábbi Tungsram-plakát.
Magát a reklámozott terméket, a wolfram lámpát 1903-ban jegyeztették be a szabadalmi hivatalban, tömeges gyártása 6 évvel később kezdődött el. A plakát 1912-ben készült, a kalapos hölgy állítólag Aschner Lipótnak, a Tungsram Gyár tulajdonosának a felesége. Az egész jobb oldalt betöltő karcsú, női alak jellegzetes szecessziós megoldás. A történet a maga egyszerűségében csattanós: sötét este, a falu fényei alig pislákolnak. De! A tipikus városi megjelenésű nőre és fekete macskájára a nap fényességével vetekedő fényáradat zúdul, ami ellen még az óriási kalap sem véd meg. Az elegáns tartású macska finom ívű farka elvezeti szemünket magához a reklám szöveghez. A folyó két oldala két világ: a wolfram lámpát nem ismerő sötétség, és a wolfram lámpa fényében sütkérező modern világ.
Nem véletlen lett óriási sikere a plakátnak, olyannyira, hogy később Faragó Géza olajfestményen is megörökítette.
