A világ legkisebb, vadon élő macskaféléje, aki elfér egy nagyobb falevél mögött

A rozsdafoltos macska élőhelye elsősorban Sri Lanka, de azon kívül Indiában is találni belőle jó pár példány. Ennek az apró vadmacskának a súlya mindössze 1-1,5 kiló. Előszeretettel tartózkodik a fákon, ahonnan könnyen ki tudja szúrni a zsákmányát, de könnyedén elbújik a lehullott levelek és ágak között is az aljnövényzetben. A BBC most elkészült “Nagy Macskák” című dokumentumfilmjéből […]

Különös társasága van ennek a macskának

Az alaszkai Unalaska nevű kisváros egy tengerparti házának balkonjára évekkel ezelőtt egy rétisas szállt le. És ahelyett, hogy az ott tartózkodó cicával megtámadták volna egymást, különös barátság kezdődött. A macska nyávogott ugyan egy kicsit, de ő is látta, hogy a sas nem akarja bántani, inkább meglepődve méregette a ragadozó madarat. Azóta a rétisas és a cica, […]

Így töltik napjaikat New York dolgozó macskái – Andrew Marttila fotósorozata

Miközben a kutyák természeti katasztrófáknál, rendőrségi ügyeknél, drogkeresésénél, vagy vakok és betegek segítésénél munkálkodnak, a macskák sem pihennek, legalábbis New Yorkban. Néhányuk úgy döntött, nem mozdul egy adott ruhaüzletből, a tulajdonos pedig kvázi eladót csinált belőlük, akik szépen felpörgetik a bolt forgalmát. Andrew Marttila amerikai fotós már évek óta lenyűgözi rajongóit a különleges hangulatú, állatokról készült fotósorozatival. A fotós, […]

Az idősek otthonában mindenki kapott egy kiscicát… Az örömük leírhatatlan!

Ez az állatmenhely összedolgozik az idősek otthonával, hogy segítsen a magányos embereken és a gazdátlan kiscicákon! Egy arizónai állatmenhely egészen szokatlan tervet eszelt ki: összedolgoznak egy idősek otthonával, hogy egyidejűleg két problémát is megoldjanak – a magányos idősöknek is segítenek és a gazdátlan kiscicák kérdésére is megoldást tudnak nyújtani. “Furcsának tűnik, hogy olyan emberek vigyázzanak […]

Egy férfi örökbefogadott egy fekete kiscicát. 7 év után azonban a macska egyszer csak átalakult!

Amikor David 10 évvel ezelőtt hazavitte Scrappy-t, a fekete cicát fogalma sem volt róla, hogy a macskája ekkora átalakuláson fog átmenni. Akkoriban ő csak egy aranyos, bátor, fekete kiscica volt. Bár furcsán hangzik, de igaz, hogy a fekete macskákat más macskákhoz viszonyítva alacsonyabb áron meg lehet vásárolni, illetve több fekete cica lakik a menhelyeken. Ennek […]

A vak mosómedve minden nap jött ebédelni – aztán váratlanul két kísérője is akadt

Rengeteg példa van az állatvilágból arra, hogy két külön faj egyedei kötnek barátságot… Valami hasonló történt ebben az esetben is. A vak kis modómedve több éven keresztül látogatta az Egyesült Államok Illinois államában lakó Erynt és családját, írta az AnimalChannel. Szegény állat majdnem teljesen vak volt, gyakran nekiment a lépcsőnek is. A nő minden nap adott […]

Létezik a Földön cica mennyország? IGEN!

Ez a hely pedig nem másutt van mint a Hawaii-szigetekhez tartozó Lana szigeten. A macskaszentélyben közel 500 macska várja a macskaimádó turistákat. A 25 ezer négyzetméteres kifutóban a cicák szabadon kóborolhatnak és semmi más dolguk nincs, minthogy jól érezzék magukat. Évente több ezer turista jár erre, hogy megszeretgesse a cicusokat. Ha úgy alakul, hogy egyik […]

Gondoltad volna? Kétarcú cica!

Ez az argentin házikedvenc egy úgynevezett kiméra macska, vagyis egyszerre több génkészlettel is rendelkezik. Ami esetében abban nyilvánul meg, hogy arcának egyik fele fekete, a másik pedig vörös. Emellett szemeinek színe is különbözik, ami még különlegesebb külsőt kölcsönöz neki. Az internet népe pedig egyenesen imádja. Első körben természetesen nem hiszik el, hogy létezhet ilyen, rengetegen […]

Miért bámulják a cicák olyan gyakran a nagy semmit?

A te cicád is ugyanígy nézi néha a szellemeket? Egy állatorvos, Rachel Barrack arról beszélt a “The Dodo” kisállat-magazinnak, mi történik a cicák fejében, amikor óriási szemekkel merednek a semmibe. Legalábbis azt, hogy mire jöttek eddig rá a szakértők. „Amikor a cicák bámulni kezdik a semmit, tényleg látnak valamilyen emberi szemmel nem látható mozgást. A látásuk […]