2019. július |
Mert hát egy cuki cicát ki ne követne be?
Manapság már nem csak az embereknek lehet több százezres követőtábora, hanem tündéri állatoknak is. Számos kutyának, macskának, törpemalacnak, rókának annyi követője van, hogyha a tizedét megkapnánk is jól járnánk vele. Sőt, az a durva, hogy néhányuknak még saját termékeik is vannak, például pulcsik, pólók, állatos kiegészítők, egyszóval őrület ami van.
Sokan mondják, hogyha az embernek lesz egy háziállata, akkor az sok mindent megváltoztat. Ezzel egy percig sem vitatkozunk, hiszen attól a pillanattól kezdve úgy meg lehet szeretni a csöppséget, hogy tényleg csak az állat körül forog a világ. Az sem érdekel minket, hogy az éjszaka közepén felkelt, mert éhes, hogy naponta kell felmosni és pórszívózni, mert minden tiszta szőr, vagy éppen játék gyanánt ledönt egy szívünknek kedves vázát és összetörik.
A péntek esti Én vagyok itt!-ben egészen konkrétan a macskaszitterkedésről lesz szó, megismerhettek két lányt, akik mások cicáira vigyáznak vagy etetik őket, míg a gazdik távol vannak.
Ennek örömére összegyűjtöttünk nektek 5 cicát az internetről, akik ultramenők és több százezres, akár milliós követőtáborral rendelkeznek.
1. Taylor Swift cicái
Ugyan az énekesnő nem csinált külön profilt két macskájának, de óriási rajongótáborának hála, a világ minden táján ismerik Meredith Greyt és Olivia Bensont, illetve a családhoz nem rég csatlakozott Benjamin Buttont is. Meredith és Olivia még az énekesnő klipjében is szerepelt már.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
2. Karl Lagerfeld macskája
Szintén egy világ ismeri a februárban elhunyt Karl Lagerfeld cicáját, Choupettet. Egy rajongó Instagram profilt is csinált az állatnak, amit már több, mint 280 ezren követnek. Choupette mindig is egy brutálisan elkényeztetett kiscica volt, azonban a divatervező halála után milliókat örökölt, így valószínű ő a világ leggazdagabb háziállata.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
3. Monty
Az egészen különleges arcú kis Monty-t több mint fél millióan követik Instagramon és már merch cuccai is vannak. A Down szindrómás cicát egyszerően nem lehet nem szeretni, annyira tündéri arca van.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
4. Maru
Maru cica a dobozok nagymestere, nincs olyan, amibe ne lenne képes belepréselni magát. Mindennapjait több, mint 260 ezren követik az Instagramon. Nem véletlenül mondják a macskákra, hogy folyékony halmazállapotúak…
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
5. Grumpy Cat
A duzzogós Grumpy Cat talán a világ legismertebb cicája. A morcosképű szőrgombóc sajnos májusban mindösszesen 7 évesen elhunyt, egy betegség szövődményeinek következtében. Egy világ gyászolta, hiszen üresebb lett nélküle az internet. Grumpy Cat kalandjait közel 3 millióan követték és követik a mai napig az Instagramon.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon