Ezért alszik rajtad a macskád

Te tudod, hogy miért akar rajtad aludni a macskád?

A macskák nagyon szeretnek a gazdájukkal, vagy leginkább a gazdájukon aludni. De ennek valódi okait eddig nem ismertük.

Úgy tűnik, hogy lassan a kutatók végre sikerült dekódolniuk a jelenséget. Íme néhány feltevés, amit a tudósok vizsgáltak.

Csak melegségre vágyik
Ez az egyik lehetséges magyarázat, azaz a testhőnk vonzza a cicánkat, és ha jobban belegondolunk, akkor ebben lehet valami, hiszen a cicák imádnak fűtőtestekre vagy kandalló elé is feküdni.

Talán az illatunk vonzza
A macskáknak köztudottan jobb a szaglásuk, mint a miénk, ezért könnyen megeshet, hogy az orruk vonzza őket mellénk. Ha ismerős illatban töltik az éjszakát, az biztonságérzetet ad számukra.

Hormonok vonzzák
Úgy tűnik, hogy nemcsak nekünk termelődik sok oxitocin, azaz jó érzést keltő szerelmi hormon az agyunkban, ha a cicánkkal vagyunk, de rájuk is hasonlóan hat a gazdival történő alvás.

Magányos
Végül, de nem utolsósorban, az is kiderült, hogy a cicák egyszerűen csak nem szeretnének egyedül lenni, és esetleg hiányoztunk nekik a nap folyamán. Ez pedig az egyik legjobb bizonyíték arra, hogy a cicáink valóban szeretnek bennünket.

// forrás: nlc

Post Author: cicanyadmin

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .