Megcsinálták minden macskagazda álmát: íme az öntisztító cicavécé

2019. január | 

Diszkréciót biztosító, fedett alomtálca, amelyik tisztítja magát, a “szemetet” pedig összecsomagolja egy zacskóba. Közben pedig a macskánk egészségi állapotáról is beszámol – persze nem neki, hanem nekünk. Ilyen készülékkel állt elő egy most induló gyártó, a kínai iKuddle.

Egy dolgot semmiképpen nem lehet megspórolni a házi kedvenceket tartóknak: az alomhoz kell szoktatniuk a macskát, vagy legalábbis meg kell mutatniuk neki a helyét. Ha ez sikerül, onnan már majdnem minden feladatot átvesz a CES 2019 technológiai szakkiállításon bemutatott iKuddle Smart Litter Box nevű okosság.

A világ első teljesen automata alomtálcájaként bemutatott készüléke érzékeli, ha egy macska járt benne, és azt is, ha ott hagyott valamit. Az állat távozását infravörös érzékelői révén észleli, majd vár, a felhasználó beállításától függően 3-10 percet, majd megkezdi a macskaka eltávolítását. Ez nem csak azzal jár, hogy tisztára cseréli az almot, hanem azzal is, hogy a szennyezett részt fogja és összecsomagolja egy zacskóba.

Az iKuddle egy olyan alkalmazást is fejlesztett az alomtálcához, amellyel a négylábúak gazdái nyomon követhetik házi kedvencük mosdóba járási szokásait. Ez elsőre talán picit túlzásnak tűnhet, de megvan az oka: ha a rendszer úgy látja, hogy a macska életkorához és tömegéhez képest túl ritkán keresi fel a cicavécét, akkor riasztást küld a felhasználó telefonjára, hogy felhívja a figyelmét a lehetséges egészségügyi problémára.

A Smart Litter Box további érdekessége, hogy légszűrő és illatosító rendszere igyekszik kellemes körülményeket tartani az alomtálca körül.

Mindezekhez konnektorból is biztosíthatjuk az energiát, de a gyártó egy akkumulátort is épített a dobozba, így akár az elektromos hálózattól távol is működtethető a rendszer.

Az iKuddle Smart Litter Box február 1-jén kerül majd fel az Indiegogóra, akkortól lehet megrendelni 299 dolláros, azaz nagyjából 85 ezer forintos áron. Alisa She, a vállalat marketingmenedzsere a CES kiállításon kérdésünkre megerősítette: az öntisztító alomtálcát Magyarországra is szállítják majd, néhány ezer forintos felár ellenében. Az első darabokat májusban kezdik kiszállítani.

A Ford nemrég mutatott be egy szintén érdekes kutyaházat. Az máshogy okos: olyan mértékben hangszigetelt, hogy akár tűzijáték és petárdázás közben is nyugodtan aludhat benne az eb.

// forrás: hvg

Post Author: cicanyadmin

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .