Pótmamára találtak a sivatagi hiúz-kölykök Dömösön

2021. február | 

Újabb csodálatos cukiság talált szerető otthonra a dömösi Bird­Mánia Madárpark és Természetvédelmi Mentőhelynél. Ezúttal egy afrikai sivatagi hiúzkölyköt fogadtak be. Nemrégiben három érkezett hozzájuk, az egyik elpusztult, a másikat pedig a napokban Rigába vitték tovább.

BirdMania Facebook ► @BirdMania.Madarpark

Márton András, a mentőhely vezetője az állatok iránt végtelenül elkötelezett szakember elmesétlte, hogy egy szomszédos országban élő, macskafélék tenyésztésével foglalkozó barátja kereste meg azzal, hogy egy afrikai sivatagi hiúz három kölyöknek adott életet, de a mama kidobta a kicsiket, és sajnos nem szoptatja őket.

Úgyhogy András elvállalta a “pótmama” szerepét.

Mivel közepesen veszélyes vadállatokról van szó, a hazai hatóságot tájékoztatták, hogy vészhelyzetből adódóan ideiglenesen, április végéig hozzájuk kerülnek az állatok. A gondoskodás ellenére is az egyik kölyök pár nap múlva elpusztult. Mint kiderült, vele született veseelégtelenség okozta a halálát.

A madár- és állatmentő hozzátette:

A kicsiket inkubátorba tettük, és anyatejpótló táppal, cumisüvegből etettük őket. Az első két nap eléggé húzós volt, mert leállt a kölykök szopóösztöne. A nálunk maradt „kislány” azóta szépen cseperedik. Négyóránként követeli a cumisüveget, éjszaka is, így a családból mindenki kiveszi a részét az etetéséből. Ugyanis a kis hiúz nagyon követelőző. Már jönnek a tejfogai és nőnek a karmai, a hangját is kiereszti, ha nem kapja meg azonnal a figyelmünket és persze a cumis­üveget

Nagyon barátságosak és cukik ezek az egzotikus cicák, egyre elevenebbek, szépen fejlődnek, már a fülük is „hiúzos” formát öltött. Azt tudni kell róluk, mesélte a Sokszínűvidék oldalnak András, hogy felnőtt korukra elérik a 12 kilós súlyt, 4 méter magasat tudnak helyből ugrani és a saját testsúlyuk háromszorosát képesek zsákmányolni.

Szóval ha valaki ilyen cica tartásáről álmodozna, tudjon róla, hogy ezek a cicusok nem aranyosan doromboló házimacskák… 😀

A két egzotikus afrikai sivatagi hiúzkölyök április közepén-végén kerül vissza eredeti gazdájához.

 

 

 

// forrás: sokszinuvidek

Post Author: cicanyadmin

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .