Át kellett alakítani a menhelyet, mert egy macska folyton segített megszökni a többieknek

2019. november |

A 7 éves Quilty nevű macska igazi netes sztárrá vált. A Friends For Life Állatmentő és Örökbefogadó Szervezet houstoni menhelyén többször egymás után kiszabadította több társát is, hogy átvegyék az uralmat az állatvédők irodája felett. A szervezet munkatársai többször is arra érkeztek, hogy a kiszabadult állatok rajcsúroznak az irodákban, az üres ketrecek előtt.

Természetesen Quiltynek semmi szégyenérzete sem volt (Quilty szó elején a ‘Q’ betűt ha ‘G’ betűre cseréljük, az bűnöst jelent angolul). A szervezet beszámolója szerint gazdira várt a cica, aki jól kijön a kutyákkal, és a legutolsó bejegyzés szerint találtak is neki befogadót.

 

 

Sokáig egyébként nem jöttek rá a gondozók, hogy vajon hogyan szöknek ki a cicák, de Quilty-t végül a biztonsági kamerák felvételei lebuktatták. Az ajtó kilincsét ezért egy partvishoz kellett erősíteniük. Nézzétek az arcát!

 

 

Ez Quilty még 2012-ben. Kiscicaként került a menhelyre, és már akkor is megmutatkozott különös képessége, ugyanis pár hetes korában sikerült kiszöknie az alomból, és egy másik szobában találták meg az asztal alatt.

 

// forrás: femina

Post Author: cicanyadmin

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .