Egy hajléktalan kutya ápolja ezt az elhagyatott kiscicát

Michelle Smith egy állatmentő egyesületnél dolgozik és az egyik nap egy furcsa hívást kapott. Egy nő volt az, aki azt mondta, hogy az erdőben egy kutya már napok óta csak ugat. A dolgozók azonnal kimentek a helyszínre, ahol egy patak közelében megtalálták az említett kutyát.

De a meglepetés még csak ezután következett! Az eb ugyanis nem volt egyedül, egy árván maradt kiscicát védelmezett a mancsai között. A két állatot elszállították az Anderson county P.A.W.S. menhelyre, ahol a páros továbbra is elválaszthatatlan maradt.

“Ez egy példa arra, hogy miért is szeretem ennyire a munkám!” – mondta Smith. Az állatorvosok megvizsgálták őket, és kiderült hogy egyikőjük sem sérült meg komolyabban.

Nem tudni mióta lehettek az erdőben, de minden bizonnyal a kutya mindvégig védelmezte a kiscicát. Miután bekerültek a menhelyre, a kutya egy másodpercre sem hagyta magára az árva kiscicát. Az “álterhességnek” köszönhetően tejelt az eb, így tudta életben tartani kis barátját.

A páros szerencsére talált magának egy remek családot, így mind a ketten egy helyen élhetnek. A kutyát elnevezték Goldie-nak, a cicát pedig Kate-nek! A páros megtalálta új otthonát, és mindketten felnőttek, de még mindig a legaranyosabb páros!.

Ay 50. másodperctől:

 

// forrás: kutyafan

Post Author: cicanyadmin

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .