Innentől kezdve már ezek a cicák örökké a megmentőikhez akarnak bújni

Egy Arlington megyei bolti lopáshoz riasztottak két rendőrt. Miután a bolti esettel végzett a két rendőr, Adkins és Hillard, egy nő integetett nekik, és miután a rendőrök odaléptek a hölgyhöz, kiderült, hogy azért kért segítséget, mert az autója alá szorult két cica. A rendőrök letérdeltek, és rögtön két apró pofival találták szembe magukat, akik nyivákolással adták a tudtukra, hogy félnek, egyedül vannak, és segítséget kérnek. A rendőrök óvatosan kiszedték a kocsi alól a kiscicákat, akik azonnal hozzájuk bújtak.

A cicákat a lökhárító belsejéből kellett kihalászni, ahová az anyacica helyezte őket” – mondta Jesse Minton, az Arlingtoni Rendőrkapitányság szóvivője.

A két rendőr azonnal a helyi állatorvosi klinikára hajtott, akik lecsekkolták a cicák egészségi állapotát. Az állatorvos szerint a cicák 6 hetesek voltak, és miután elmondta a rendőröknek, hogy tökéletesen egészségesek, a rendőrök is megnyugodtak. Adkins rendőr egy cumisüveggel közben megetette a cicákat, és percről percre egyre inkább megkedvelte a kis négylábúakat, mígnem arra az elhatározásra jutott, hogy örökbe fogadja őket. T.J.-nek és Max-nek nevezte el a két talált macskakölyköt – T.J. Maxx-nek hívták azt a boltot, ahová kiérkeztek a rendőrök a bolti lopáshoz. nevezte el őket.

 

Nos, Max cica és T.J. cica egyértelműen bűnös abban, hogy ellopta Adkins rendőr szívét és mindannyiukat örök együttlétre ítélte az élet.  🐾 🚔

 

// forrás: catlov

Post Author: cicanyadmin

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .