Kóbor, sérült macskákon segítenek a kecskeméti önkéntesek

2018. február | 

Befogadják a kóbor, sérült macskákat, állatorvoshoz viszik őket, gazdit keresnek számukra, ivartalanítási akciókat szerveznek. A Kecskeméti Cicamentők tíz-tizenkét fős csapatának önkéntesei mindent megtesznek azért, hogy a felelőtlen állattartók megunt kedvencei is kapjanak egy esélyt az életre.

A városban 2012-ben hozta létre néhány macskabarát hölgy a Kecskeméti Cicamentők csapatát. Korábban mindannyian részt vettek állatmentő szervezetek munkájában, és egyre gyakrabban azzal szembesültek, hogy egy százezres lakosú városban – sőt a megyében sem – nincs igazán kihez fordulni bajba került cicák miatt. Elhatározták, hogy a maguk eszközeivel segítenek a szegény sorsú macskákon.

Mára már hat-hét fő tevékenykedik a cicamentésben, és körülbelül ugyanennyi ideiglenes befogadó gazdira is számíthatnak. Mindannyian önkéntes alapon, munka mellett, a szabadidejükben foglalkoznak a cicákkal, védenceik saját otthonukban lábadoznak vagy cseperednek – mondta el a baon-nak László Ágnes, az alapítvány kuratóriumának elnöke.

A Cicamentők minden februárban lakossági ivartalanítási akciót is szervez, 2018-ban 84 nőstényt, 42 kandúrt, 28 szuka kutyát és 17 kan kutyát tudtak ivartalaníttatni. Éves szinten 30–40 utcamacskát is ivartalanítanak.

A kóbor macskák többségében elvadult, az érintést nem tűrő, az ember társaságától kimondottan félő állatok, gazdához juttatni nem lehet őket, értük annyit tudunk tenni, hogy a továbbszaporodásukat meggátoljuk.”  – mondta el László Ágnes.

Ha azonnali segítséget igénylő, balesetes macskáról vagy kidobott kölyökcicáról értesülnek, igyekeznek őket elszállásolni a lábadozás, gazdikeresés idejére. Menhelyük nincs, de egyelőre nem is terveznek ilyet, mert a felajánlásokból nem telne fizetett személyzetre, rezsire. Ideiglenes gazdikhoz kerülnek a cicák.

Évente 60-80 cicának találunk gazdit, őket általában az utcáról szedjük össze betegen, sérülten vagy pár hetes, nem ritkán pár napos életkorban. Gazdit fényképes Facebook-posztokban keresünk, miután védenceink felépültek, megkapták az első oltásukat, felnőtt esetében pedig miután túlestek az ivartalanításon és néhány egészségügyi szűrésen. Igyekszünk egy rövid beszélgetés során megbizonyosodni, hogy a cica új otthona biztonságos, hogy összeillik-e az adott gazdi-cica páros, és részbeni térítést kérünk az oltások, ivartalanítások után, mert másképp nem maradna pénz a következő bajbajutottra. Örökbeadási szerződést kötünk, amelyben vállaljuk, hogyha a cicát akármi miatt nem tudják tovább tartani, visszavesszük.” – részletezte az elnök asszony.

További részletek a baon-on.

// forrás: baon

Post Author: cicanyadmin

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .