Megőrült egy amerikai város egy macskamentés online közvetítésétől

A napokban az arizonai Phoenixben abszurd macskamentős drámát nézhettek végig a helyiek egy tévéadónak köszönhetően, amely másfél órán át élőben közvetítette online az állat kálváriáját. A vége az lett, hogy tízezrek izgultak, telefonálgattak és tomboltak együtt Facebookon.

A Gipsy nevű macska már három napja vesztegelt az oszlop tetején, mire valakinek eszébe jutott, hogy nem ártana lehozni, ekkor jelent meg a tévés stáb is a helyszínen. A streamre azonnal ráharaptak a facebookos követőik, aminek az lett az eredménye, hogy az emberek tömegesen kezdték el hívogatni a helyi tűzoltókat, hogy mentsék már meg szerencsétlen macskát, de a tűzoltók közölték, hogy nem ez az elsődleges feladatuk, szóval lesznek szívesek leszállni a telefonvonalaikról.

Ezután jött a zseniális ötlet: valaki megpróbálta meggyőzni a cicát, hogy egy magasba emelt vödörbe ugorjon bele, és akkor majd úgy leemelik. A gond csak az volt, hogy egy másfél méteres halálugrás kellett volna végrehajtania, amihez az állatnak nem sok kedve volt.

Közben néhányan már a polgármesteri hivatalt kezdték el hívogatni, amikor hirtelen megszakadt a tévéadó online közvetítése, amikor pedig helyreállt, akkor a macska már sehol sem volt. Sokan tombolni kezdtek, hogy átverték őket, néhányan összeesküvésre gyanakodtak, egyesek azt sem zárták, hogy ki az állatot egyszerűen csak lerázták az oszlopról, de aztán megjelent a felvétel arról, hogy egy lakos a kezébe vette a dolgot, és egy létra segítségével lehozta Gipsyt.

// forrás: mindekozben

Post Author: cicanyadmin

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .