Miután nyugdíjba ment, macskákat kezdett menteni a fák tetejéről

2019. január | 

Normer Adams 23 éven át a gyerekvédelemben dolgozott: ügyvédként azért lobbizott, hogy a legkisebbeknek minél jobb dolga legyen. Amikor 2013-ban nyugdíjba ment, másfajta elfoglaltságot keresett és talált magának – szintén segítő pozícióban. Összekötötte az új hobbiját, a fára mászást az élőlények mentésével. Fán ragadt cicákon kezdett segíteni.

2017. áprilisában aztán macskamentő “üzletet” indított, azóta 91 cicust hozott le a magasból.

Az egész úgy kezdődött, hogy saját kertjében egy bambuszállványon álldogálva próbálta elzavarni a mindent ellepő seregélyeket. Rájött, hogy egy biztonságos kötél használatával kisebb veszélyben érzi magát. Imád fára mászni, teljesen beleszeretett a tevékenységbe. Innen már csak egy lépés volt a cicusok mentése, hiszen Adams a macskáknak is nagy rajongója.

Adams készített pár szórólapot és kitette őket a tűzoltóságok környékén. Hiszen az emberek a tűzoltókat hívják, ha egy állat a magas fán reked.  Alig ragasztotta ki a cetlit, máris érkezett az első hívás, majd az első sikeresen lehozott négylábú.

Hamarosan az üzlet beindult. Adams saját facebook oldalán, közösségi üzenőfalakon hirdette magát, és sorra érkeznek is a páciensek. Minden mentésről videót készít, amit vagy a felesége vesz fel, vagy a sisakjára tett kamerával rögzíti.

Segítő angyal sisakban

A férfi nem kér pénzt a szolgáltatásaiért, a legtöbben azonban ragaszkodnak ahhoz, hogy fizessenek neki. Hiszen nem csak az idejét szánja rájuk, de a felszerelése sem olcsó, van például egy speciális fekete zsákja a kesztyűhöz erősítve, ebbe teszi a cicát, amikor felé nyúl, hogy megsimogassa.

Szerencsére, a 91 sikeres mentése során mindössze egyszer karmolták össze és még sosem harapták meg a férfit.

Minden esete más, nincs kidolgozott forgatókönyv. Amikor a férfi megérkezik a helyszínre, a gazditól kér felvilágosítást a cicus személyiségét illetően. Tudnia kell, hogy mennyire barátságos, vagy félénk, esetleg vad az állat. Ha nyávog, akkor az jó jel, azt szeretné, ha valaki segítene neki lejönni. Ügyelni kell arra is, hogy ha ijedős, ne másszon még magasabbra félelmében.

Adams nyugodtan mászik felfelé, beszél a macskákhoz. Van, amelyik kíváncsi és közelebb jön, más hátrálni kezd. Néhány esetben, ha a cica túl messze van, egy fogóbotot kell használnia.  Akadnak nagy kihívások, volt már olyan, hogy egy cicus 36 méter magasra mászott egy fenyőfán.

A legtöbb mentés 1-2 órát vesz igénybe, de előfordult már olyan eset is, ami 10 percig tartott, és olyan is, ami egy egész napra elfoglaltságot biztosított.

Adams-et nevezték már hősnek, angyalnak is. Bevallása szerint az emberek rendkívül hálásak, ő pedig nagyon örül annak, hogy látja, mekkora a boldogság, ha cica újra a gazdi kezei közé kerül.

// forrás: senior

Post Author: cicanyadmin

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .