Szombattól nyújthatják be pályázataikat az ötezer lakos alatti települések a felelős állattartás elősegítését célzó alprogramra

2021. június |

Szombattól nyújthatják be pályázataikat az ötezer lakos alatti települések önkormányzatai a Magyar falu program keretében korábban meghirdetett felelős állattartás elősegítését célzó alprogramra – tájékoztatta a Miniszterelnökség az MTI-t.

A rendelkezésre álló keretösszeg félmilliárd forint, amelyből az önkormányzatok támogatást igényelhetnek a település lakóinak tulajdonában lévő kutyák, macskák ivartalanítására, veszettség elleni oltásának beadására és kutyák azonosító chippel történő ellátására.

Gyopáros Alpár modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos és Ovádi Péter, a nemzeti állatvédelmi program megújításáért és végrehajtásáért felelős miniszteri biztos közös közleménye szerint a pályázat keretében egy-egy önkormányzat maximálisan másfél millió forint támogatást igényelhet.
Felidézték, az állatvédelemről szóló, februárban indított internetes kérdőívből – amelyet több mint 262 ezren töltötték ki – kirajzolódott, hogy nemcsak a kormány, hanem a válaszadók is kiemelt fontosságúnak tartják az ivartalanítási program kiszélesítését, a felelős állattartásra való felhívást és a civil szervezetek támogatását. Hosszú távú célok között szerepel az önkormányzatok és a civil szervezetek közötti kapcsolatok és együttműködési lehetőségek további erősítése is – tették hozzá.

A pályázatok beadási határideje 2021. július 18.

Post Author: cicanyadmin

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .