Új életet kapott az agykárosodással született cica – kerekes jármű segíti a mozgását

2021. június |

A cicát magára hagyta az anyja, esélyes volt, hogy nem tud majd járni, de szerencsére egy állatorvos és családja segített rajta.

► Instagram: @brutiss__the_ch_cat

Fogyatékosan, agykárosodással végtagjait nem, vagy csak alig használva jött a világra hat éve Brutiss a fekete macska, akiről anyja is lemondott, nem nevelte. A kertben találták még kölyökkorában a cicát, aki annyira kicsi volt, hogy cumisüvegből kellett etetni, egy amerikai állatorvos és családja vette a szárnyai alá.

Az állat kisagyi hipopláziával született, amely azt jelenti, hogy nem fejlődött ki, vagy a születése után visszafejlődött a kisagya, emiatt képtelen volt magától járni. Shannan Egan állatorvos egy fém csövekből és kerekekből álló szerkezetet is készített a macseknek, hogy képes legyen ő is mozogni. A kerekesszék pedig fényesen bevált: Brutissnak ugyan még szüksége van egy kis segítségre, de egyébként úgy él, mint akármelyik benti macska. Fetreng, játszik, eszik. Ugrálni nyilván nem tud, de kényelmes tempóban tud járkálni a házban.

Az állatorvos azt mondja, ezt a cicát senki és semmi sem tudja megállítani, amióta megkapta a guruló alkalmatosságot.

A cica már hat éves, és nagyon boldogan él örökbefogadó családjával. Testvére, akivel magukra maradtak, miután az anyjuk eltűnt, sajnos nem volt ilyen szerencsés, elpusztult, mielőtt segíthettek volna rajta. Az állatorvos szerint mindkét kölyök sötétszürke bundával született, ez pedig akkor jellemző, amikor az anyamacska betegeskedik, vagy stresszes állapotban van a vemhessége alatt. Shanna Egan úgy gondolja, hogy ebben az esetben Brutiss anyja macska panleukopenia vírussal küzdhetett, amely a kölyökmacskáknál okozhatja a kisagyi hipopláziát.

 

 

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Shannan Egan (@brutiss__the_ch_cat) által megosztott bejegyzés

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Shannan Egan (@brutiss__the_ch_cat) által megosztott bejegyzés

// forrás: magyarallatvedelem, bors

Post Author: cicanyadmin

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .